Mikor A Sajt Szleid Mondjk, Hogy Szart Sem Rsz.

Mikor a saját szüleid mondják, hogy szart sem érsz. 

lol

Icy grounds 🧊 🐈‍⬛ 🌈

Prológus, ami epilógus

Rég nem ittam ennyit. Kifejezetten jól esett ma éjjel. Az öcsém házassága után páran bementünk egy kisebb kocsmába iszogatni. Néhányan a társaságból kissé többet ittak a kelleténél, így őket még haza kellett vinnem. Őszintén szólva jómagam se voltam valami józan állapotban.

Mikor már egyedül maradtam, benyomtam a rádiót, és elindultam hazafelé. Az utak kihaltak voltak, egy-két autós haladt csak el mellettem. Volt pár kisebb település, ahol nem volt valami jó az utcai világítás, így lassabban kellett mennem. Így ment egy párnál, majd később meguntam.

Már csak egyetlen helyen kellett volna áthaladnom, utána pedig következett volna a város, ahol éltem.

Egy kereszteződésnél történt. Piros volt a lámpa, de nem jött senki. Legalábbis én úgy láttam, hiszen az utcai lámpa fénye elment egy pillanatra. A következő percben már egy tizenéves fiú állt előttem a zebrán. Annyira hirtelen jött az egész. Egy szempillantás alatt.

Az agyam kikapcsolt, nem tudtam gondolkodni. Bábuvá váltam a járműben.

Egy villanyoszlop fogott meg.

A légzsákok kinyíltak.

Elharaptam a nyelvem az ütéstől.

Lassan felemeltem a fejem.

Vér. Szilánk. Arc. Törmelék. Éjjel. Hold. A füst szaga. A vér keserű íze a számban. A pislákoló lámpa.

A bűntudat.

Minden olyanná vált, akárcsak egy álom. Egy rémálom, mely keserű valósággá vált. Éreztem is ízét.

A bőrömön. Szíjként.

A számon. Szájkosárként.

A vénámban. Injekcióként.

És hatalmas, vérfagyasztó, néma csendként. 

Lehet, hogy jót tett ez a sok szar dolog, ami megtörtént velem eddig az életben.

Hála az égnek, csak 5-ször változott a személyiségem, és még most se vagyok biztos benne, hogy ez az “igazi”.

...inkább kimegyek egy cigire.